BEJELENTKEZÉS

A gerontológia és geriátria fogalomköre és rövid története

Évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget az idő múlásának ténye és az emberi test vonatkozásában ennek szembetűnő jele az öregedés. A tudományos életben gerontológia fogalom alatt az öregedés folyamatának tudományát értjük, mely azzal a sejtekben, szövetekben, szervekben és az egész szervezetben végbemenő előrehaladó folyamattal foglalkozik mely az élő szervezet elmúlásával, a halállal végződik. Geriátriának az orvostudomány azon szakterületét nevezzük, melynek tárgya az időskorban kialakuló betegségek megelőzése és kezelése, tehát fogalmazhatunk úgy, hogy a geriátria a tágabb értelemben vett gerontológia egyik ága. A klasszikus értelemben vett geriátria kialakulását a nyugati társadalmakban az ipari forradalmat követően létrejött életszínvonal emelkedéstől számíthatjuk, amikor a korábbinál szélesebb társadalmi rétegek érték el az időskort (ezt a magas gyermekhalandóság, hatalmas pusztító járványok és általában véve a higiénés körülmények különösen a városokban tapasztalt igen rossz volta nem tette korábban lehetővé). Ennek ellenére különböző helyszíneken és történelmi korokban a régmúltban is találunk a geriátria tudományával kapcsolatos emlékeket. Krisztus előtt több, mint 1500 évvel a mai India területén az Ayurveda nyolc ágazata között említik a Jara Rasayana-t az időskor kóros elváltozásaival foglalkozó gyógyítást, mely az ideje korán létrejövő öregedés megelőzésével és az időskorban kialakult betegségek gyógyításával foglalkozik. Az egyiptomi gyógyítók is észlelték az időskort és annak elváltozásait, azonban az ezzel való foglalatosság leginkább az uralkodói környezetben volt tapasztalható. A hieroglifák az idős kor ábrázolására egy meghajlott, botra támaszkodó ember piktogramját használtak. A görög Arisztotelész teóriája szerint az időskori elváltozások „a meleg elvesztésén” alapulnak. A Krisztus utáni IX. és X. században, valószínűleg az egyiptomi és görög-római hatásokat és tudásokat is magába olvasztva a híres arab orvos Algizar ír könyvet az idősek egészségéről és gyógyításáról. Ő külön művet ír az alvási rendellenességekről és a feledékenységről is, az utóbbiban tanácsokat ad a memória javítására. Avicenna „Az orvostudomány törvényei” című 1025-ben kiadott könyvében ír először a mai értelemben vett tudományos igényességgel az idősek orvosi ellátásáról. Leírja, hogy időskorban a testre különös gondossággal kell ügyelni, a bőrt rendszeresen különböző olajokkal kell kenni és rendszeresen kell testmozgást folytatni, legjobb a séta. Részletesen kitér a diétára is és tanácsokat ad a székrekedés kezelésére. Az 1000 éves középkori Perzsa kézíratok orvoslásról szóló részei - melyek az ősi ókori birodalmak tudásának és az arabok által közvetített görög-római tudás ötvözéséből alakultak ki - szintén írnak javaslatokat az idősek életvitelére. Többször kismennyiségű, könnyen emészthető ételek fogyasztását ajánlja (érdekességképpen említendő például a zöldséges csirkehúsleves), valamint rendszeres masszírozást és reggel az olajjal való testkezelést. Gyógyszeresen mintegy 35 különböző gyógynövény készítményt említenek a perzsa írások, melyeknek öregedés elleni, étvágygerjesztő, memória fokozó, hangulatjavító, helyi érzéstelenítő és széklet lágyító hatását használták. Ezen régebbi korok kezdeményeit követően a korábban részletezett okok miatt a geriátria tudománya a XIX. század második felében jött létre Európában. Az európai tudományos geriátriai közlemények között az egyik első George Day „Az előrehaladott kor betegségei” (Diseases of Advanced Life), mely 1849-ben jelent meg. Kelet-Európai régiónk fejlettségére utal az a tény is, hogy az első geriátriai betegeket ellátó kórházat 1881-ben Belgrádban Lazarevics Laza alapította. Ugyanebben az évben Jean-Martin Charcot Franciaországban érvelt az időskori betegségeket önálló tanulmányi egységként történő oktatásának fontossága mellett, mely csak később, a XX. század első harmadában valósult meg. A geriátria kifejezés használatát a Bécsben született, majd New Yorkban a Mount Sinai Kórházban dolgozó Dr. Nascher Ignác javasolta először 1909-ben, akit az Amerikai Egyesült Államokban „a geriátria atyjának” is neveznek. A kifejezés történetéhez tartozik, hogy egy 1908-ban történt ausztriai látogatása során Lainzban az Idősek Otthonában meglepődött az ápoltak jó egészségi állapotán és az alacsony halálozási arányokon. Az akkori viszonyok között a világ egyik legmodernebb intézetének számító otthonban egy ott dolgozó orvos elmondta, hogy úgy gondozzák az időseket, mint egy gyermekorvos (pediáter) a gyermekeket. Ekkor jutott Nascher doktor arra a megállapításra, hogy a pediátriához hasonlóan az idősek ellátása is egy önálló szakterület formájában lenne a legmegfelelőbb és alkotta meg a pediátria analógiájára a geriátria kifejezést. Az első geriátriai tankönyv „Geriatrics” címen is az ő munkája, mely 1914-ben jelent meg. Ugyanebben az évben a bécsi Schlesinger professzor is egyetemi tankönyvet adott ki „Az előrehaladott kor betegségei” címmel.  Ez egyben a gerontológiának, mint tudománynak a kezdete is, mert ekkor tudatosult az orvosokban, hogy az öregedési folyamatok megértése segíthet az időskorban előforduló megbetegedések számának csökkentésében. Az idősek szociális-, és egészségügyi ellátásában Németország élen járt. Az 1880-as évektől a világon előszőr itt vezették be a nyugdíjrendszert, a németországi Lipcsében pedig 1938-ban Dr. Max Bürger megalapítja a Német Időskutatási Társaságot és húsz évvel később szintén a németországi Hofgeismarban nyitja meg kapuit az első Geriátriai Rehabilitációs Szakintézmény. Az első egyetemi tanszék Németországban az 1970-es évek elején az Erlangen-Nürnbergi Egyetemen nyílik René Schubert professzor vezetésével. Nagy Britanniában a XX. század első harmadában Marjory Warren nevéhez fűződik a korszerű geriátria megteremtése, akit ott „a geriátria anyjának” is neveznek. Véleménye szerint alapos állapotfelmérés, kiegészítő diagnosztika és megfelelő kezelési tervek mellett az idősek állapota, életminősége jelentősen javítható és fontos és harcos képviselője volt annak az elvnek, hogy az egészségügyi intézmények feladata „nem pusztán az idősek etetése”. Markáns fordulat Nagy-Britanniában azonban csak a II. Világháborút követően következett be, amikor a Brit Kormány belátta, hogy az időskorral kapcsolatos betegségek gyógyítására speciálisan képzett orvosokra van szükség és létrehozták a geriátriai továbbképző rendszert. Az Amerikai Egyesült Államokban 1988 óta van önálló geriátriai szakvizsga, ennek ellenére az ellátórendszer leginkább geriátriai érdeklődésű belgyógyászok által működtetett. Az amerikai társadalom elöregedése (2010-ben az Amerikai Egyesült Államokban 40 millió ember volt 65 éves vagy annál idősebb) azonban kormányzati szinten is előtérbe helyezte a geriátriai kutatásokat, az Obama kormányzat az Alzheimer betegséggel kapcsolatos tudományos vizsgálatokat (2012-ben 5.4 millió ember szenvedett a betegségben az USA-ban) prioritásként kezeli és célul tűzte ki 2025-re a betegség gyógymódjának felfedezését. Ez a rövid összefoglalás csupán néhány fontos momentumot és tényt emel ki a geriátria történetéből, a teljesség igénye nélküli „kóstolóra” ad lehetőséget. „Historia est magistra vitae!”, az orvostörténet is sok tanulsággal bír a jelen és a jövő számára. A gerontológia és geriátria magyarországi történetét ez az írás egyáltalán nem érinti, erről egy másik összefoglalóban olvashattak részletesen.

Dr. Lelbach Ádám, Ph.D.

a MGGT tagja