BEJELENTKEZÉS

Az öregség és a művészet

 

A művészeket mindig foglalkoztatta az öregedés folyamata. Alkotásaikból kiderül, ki miként élte meg, hogyan vélekedett róla. Legtöbbjük az esendőséget, a kivetettséget, a szomorúságot társította vele. Talán ezért is olyan kevés a derűs idős embert ábrázoló festmény, szobor. Szemmel látható a különbség Rembrandt első és utolsó önarcképei között. A német reneszánsz mesterei, Dürer és Cronach különösen kegyetlen realizmussal ábrázolták az öregséget.

Eltérő módon élték meg az évek szaporodását a kor nagy festőművészei. Aki megőrizte egészségét, sikeres maradt, kapott állandó megrendelést, elégedett volt, s így megtartotta művészete lendületét is. Leonardo da Vinci időskori önarcképe viszont magányt sugároz. A közelmúlt két magas kort megélt sajátos művésze, Pablo Picasso és Salvador Dali hajlott korukra is megőrizték játékosságukat. A súlyos rheumatoid arthritisben szenvedő festő, Renoire baját is legyőzve fiatal tudott maradni alkotásaiban.

 

 

 

 

 

 

Van Gogh személyét tekinthetjük az idősekre is garantált hatást gyakorló dohányzásellenes első kampánykép megteremtőjének?(bár ő csak ezt valószínűleg humoros fricskának szánta az akadémiai tanárok rutingyakorlatai irányában….) Sz.B.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Van Gogh kép: találó testhelyzettel jellemzi a magára maradt, hanyatló biológiai állapotú, minden bizonnyal depressziós, már intézetben aszalódó idős személy teljes érdektelenségét, egykedvűségét, reménytelenségét…Sz.B.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor még sokkal kockázatosabb volt az idős  betegnek szellemi hanyatlásban-elbutulásban, vagy éppen zavartságban szenvedni….valószínűsíthető korabeli orvos-borbély jelszó: nyissuk ki mihamarabb a koponyát, távolítsuk el azt a kór kiváltó „valamit”…! (Kóros koponyaűri nyomásfokozódáshoz vezető kórfolyamatban persze még akár hatékony is lehetett a rutinszerű beavatkozás…) Sz.B.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.